Arckezelések

Az arc által keltett összbenyomást igen jelentős részben befolyásolja a szem és környékének képe. A szem körüli ráncok megjelenése arcunkon, bőrünk öregedéssel járó elváltozásai  nagymértékben járulnak hozzá a rólunk kialakuló benyomáshoz.

E terület kezelésének – hogy arcunk visszanyerje sugárzó fiatalosságát – így kiemelt jelentősége van.

 

Klinikánkon több eljárás kombinációjával várjuk pácienseinket

 

A szemkörnyék speciális kezelést érdemel. Ez az emberi arc egyik legnagyobb igénybevételnek kitett területe. Más igénybevett területhez hasonlóan itt sem múlnak el nyomtalanul a folyamatos szemmozgások, a napi több mint 10 ezer pislogás, az arc mimikájának szem környékét érintő mozgásai, értem ezalatt  a nevetés, a hunyorgás okozta igényvbevételt.

A szemkörnyék bőre egyébként is alapvetően különbözik az arc más tájékaitól: vékonyabb, alatta laza kötőszövet található, sok érrel átszőve. Az alacsonyabb faggyú- és verejtékkiválasztás miatt bőrünk itt könnyen elveszíti nedvességtartalmát, így lényegesen könnyebben kialakulnak a jellegzetes szemkörnyéki ráncok, a szarkalábak.

Megoldások

Az arc bőrének fiatalítására az igen jó hatású kollagén indukciós kezelést már régóta sikerrel alkalmazzuk. A szemkörnyék bőrének optimális kezelésére eddig nem volt lehetőség. Az új fejlesztéseknek köszönhetően azonban, ma már e területen is tudunk külön kezelést végezni az új EyeCell és a speciális dermaroller segítségével.

A kezelés

A kezelések elején a bőrbe a dermarollerrel bevisszük a növekedési faktorokat, növényi őssejtkivonatokat tartalmazó hatóanyagot. Ezt követően a szem környékére 15 percre biopeptid gél tapaszt helyezünk. Mindez nem fájdalmas, némi kipirosodással járhat, mely pár órán belül elmúlik.

6-8 kezelésből álló kúra ajánlott, hetente egy alkalommal végezve.

Az eljárás hatására a szemkörnyék bőre évekkel fiatalodik.

Fokozódik a bőralja kötőszöveti sejtjei, a fibroblasztok osztódása. Az általuk termelt kötőszöveti rostok nagyobb mennyiségben képződnek ismét, újra indul a bőrben az öregedés folytán lecsökkent kollagén és elasztin termelődés. A frissen képződő kollagén rostok nagyobb mennyiségű vizet képesek megkötni, hiszen egészségesek, nem töredezettek. Ezáltal a bőr hidratáltsága fokozódik, csökkennek a ráncok, a szarkalábak.


Megoldás a következő problémákra:

  • táskák
  • szarkalábak
  • sötét karikák
  • finom ráncok
  • pigmentáció
  • dehidratáció, elvékonyodott bőr
  • duzzadt szemek.

Nyugat Európából már hozzánk is elért egy másik népszerű eljárás a Dracula terápia. A közhiedelemmel ellentétben a páciens arca nem vöröslik vértől a kezelés során, hiszen az eljáráshoz a kezelt vérből a kinyert, sárgás színű plazmat használjuk fel, ez kerül visszafecskendezésre a kijelölt területen. Az egész nem jár több tortúrával, mint egy átlagos vérvétel. És különösen fontos tényező, hogy a kezelés során csak természetes anyagot használunk fel, a páciens saját vérét!

A vérvétel során kinyert vért egy centrifugán kezeljük. Ennek során nyerjük ki a felhasználandó szérumot a teljes vérből. Amikor a visszafecskendezett vérlemezkék aktiválódnak a szervezetben, akkor gyógyító fehérjéket, úgynevezett növekedési faktorokat bocsájtanak ki. Ezeknek a növekedési faktoroknak egy sor feladatuk van. Az egyik legjelentősebb, hogy képesek gyorsítani a szövetek regenerálódását és a sebgyógyulást. Ezt a tulajdonságát egyébként a traumatológia már régóta használja.

A szépségipari felhasználás akkor kezdődött, amikor felfedezték, hogy a terápia nagyon intenzív fiatalító hatással bír. A kezelést követően nő a bőrréteg vastagsága, rugalmassága, a kollagén mennyisége. A ráncok kisimulnak, csökkennek a bőrhibák, a bőr megemelkedik, élettel telivé válik.

 

E komplex eljárás során a kritikus bőrterületre, ez esetben a szemkörnyék területére egy speciális homeopátiás GUNA  hatóanyagkoktélt juttatunk be mezoterápiás módszerrel, injekciós vagy elektroporézises eljárással, s ezzel párhuzamosan otthoni homeopátiás sejtregeneráló „anti-aging” kúrát javasolunk.  Így nem csak látványosabb helyi eredményre lehet számítani, hanem az egész szervezetre hatást gyakorolva felébresztjük és támogatjuk az immunrendszert. A „BIOLIFTING” kúra végén energetikusabbnak, egészségesebbnek érezheti magát a vendég, miközben bőrének állaga, feszessége jelentősen javul, simábbá, egészségesebbé, ragyogóbbá válik.

Az eljárással fokozható a ráncfeltöltés, a kollagénindukciós terápia, a mélyhámlasztás, a fraxel lézeres rejuvenáció, és a fotorejuvenáció hatása is.

Fine Thread Contour Therapy

Ahogy idősödünk, testünk folyamatosan változik, megjelennek rajtunk az öregedés jelei. A vékonyszálas kontúrterápia a legújabb és legjobb eljárás a megereszkedett bőr helyreállítására. Megindítja a regenerációs folyamatokat, bőrmegújító hatása stimulálja a kollagéntermelést, felgyorsítja a helyi mikrokeringést, aktiválja a reparatív folyamatokat.

Alkalmas

  • arc. mell, has, felső kar formázására
  • arc, nyak, kéz, marionette ráncok, nazolabiális redő, szarkalábak,stb. ránctalanítására
  • toka- , kar- , és hasi területek zsírcsökkentésére

A kezelés eredménye tartós, akár 2 évig látható. A maximális eredmény elérése érdekében a kezelés ismétlése javasolt.

Előnyei

  • Biztonságos
  • Minimális invázió, gyors és egyszerű eljárás
  • Nincs sebhely, rövid gyógyulási idő
  • Kis fájdalom
  • 100%-ban felszívódó szálak

A bőrmegújítás egyik legújabb és leghatékonyabb formája. A bőrfelület egyenetlenségeinek korrigálására, a ráncok kisimítására és a bőrhibák eltüntetésére alkalmazható a módszer. A lézersugarak mélyebben hatolnak a bőrbe, mint bármely vegyi anyag.

Előtte - Utána

  • +36 1 200 1181
  • +36 30 472 2340

Kérjen időpontot!